2010. november 20., szombat

Szebbnél szebb helyek

Zsozsó választott úticélt. az első:
537. A Mackó barlangja (GCBRUM)

Nos itt még benntebb kell menni és felmászni egy vékony üregben a barlang következő szintjére. Annyira szűk a járat, hogy a hátizsákkal a hátamon nem fértem el. Nagyon vizes, sáros volt minden.
uraniko 2010.10.16 15:27 - Megtaláltam
Köszi, nagy nehezen megtaláltuk. Az első láda hamar meglett a sár és csúszós terep ellenére, benne a két papír elég rossz állapotban van. Leírtuk amit látni véltünk és mentünk a másodikért. Nos egy óra kutakodás után az eredmény: semmi. Visszamentünk a barlanghoz, Zsozsó visszamászott és kihozta a cédulát, találgattunk mi lehet az írás rajta. Nos végül kitaláltuk. Visszavitte az üregbe, majd elindultunk felfelé, egy teljesen más irányba.

Nem sokára meg is találtuk. Sokan próbálkoztak még utánunk.
Egy rövid autózás után - Csobánka gyönyörű hely -már a második pontnál voltunk.
801. Pilisi Oszoly-csúcs (GCOszo)

Egy jó kis kaptató megmászása révén jutottunk fel.

uraniko 2010.10.16 16:44 - Megtaláltam, Köszi. Szép a kilátás!

Következő hétvégén a szél a Kétágúra fújt, de nagyon erősen, így csak ládáztunk.
85. Strázsa (GCstra)

Egyszer már voltunk itt csak elkezdett szakadni az eső és inába szállt a bátorságunk. Most sem volt túl jó idő, de neki vágtunk. Alulról nem is tűnt olyan magasnak.

uraniko 2010.10.24 13:16 - Megtaláltam, igaz nagy nehezen. Mai túránk első pontja. Szép a kilátás! Nagyon fújt a szél. Köszi
Tovább indultunk Esztergomba:
2398. Esztergom, belvárosi Kálvária-kápolna (GCEBKK)

Hangulatos Kálvárián sétáltunk fel a kápolnához.

Fantasztikus látvány!! A láda a mögötte lévő bozótosban volt.
uraniko 2010.10.24 14:13 - Megtaláltam. Gyönyörű hely! Köszi! Mai túránk 2.pontja.

Hazafelé Zsámbék felé vettük az irányt. Templomot már sokszor láttuk a városon keresztül utazva. Most felmentünk.

Fantasztikus a látvány!! Sajnos a leírást rosszul olvastam el ill. értelmeztem, így ide még vissza kell jönni. Útba esett még
172. Páty, pincesor (GCPapi)

Nagyon hangulatos hely, igaz ebben az időben elhagyatott volt. Az eső elkezdett cseperegni, de ez sem tántorított el minket.
uraniko 2010.10.24 16:05 - Megtaláltam. Köszi, érdekes hely. Mai túránk 3. pontja.

Kirándulást szerveztem Pécsre az őszi szünet utolsó tanítási napjára. Nagyon klassz idő volt, szinte tavaszi meleg. Városnézés közben leléptünk a csoporttól és megkerestük
123. Világörökség (GCPecs)

uraniko 2010.10.29 13:05 - Megtaláltam. Tantestületi kirándulás alkalmával Anitával kerestük meg. Köszi
Ebéd előtt próbálkoztunk még egy ládával. Egy órát kóvályogtunk, fel-alá, ki-be, hiába. Végül feladtuk, mert menni kellett ebédelni.

Ismét Pilisszentkereszten vagyunk. Nem akartam neki vágni egyedül, így míg a fiúk repülnek én a kocsiban maradtam és dolgoztam. Papírmunka mindig akad! Kezdtem már unatkozni, hiszen lassan sötétedni fog, de még sehol sincsenek. Erős a szél, várni kell. De meddig. Zsozsót egyszer csak megpillantom. Na végre. Összecsomagolunk, Lórit itt hagyjuk és megyünk

364. Fekete-kő (GCfeko)

Neki vágtunk torony iránt, hiszen sietni kell. Hihetetlen magas és meredek. Nem fáztunk...

uraniko 2010.11.01 16:04 - Megtaláltam. Csodás hely. Torony iránt közelítettük meg. Elég meredek. A sok lehullott levél miatt nagyon csúszott. Köszi
Még próbálkoztunk eggyel, a két pontból az egyik meglett, de a másik nem, mert besötétedett. Lóri közben leszállt, felszedtük és indultunk haza.